Nemcsak betegeiket, magukat is gyógyítják a zenész orvosok. (A reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után.)

 

Kimerülve egy szülész-nőgyógyászati gyakorlatban távol az otthonától, az orvostanhallgató Tara Rajendran végre hazaért karnatakai hostelébe Indiában és összerogyott a padlón. Ekkor

pillantotta meg veenaját, az indiai héthúros nemzeti hangszert, amin már kislány kora óta játszott. Már kezdte belepni a por. Letörölgette és zenélni kezdett rajta.

A hangszer transzcendens, zümmögő, leginkább az emberi hanghoz hasonlító rezgései átjárták az egész testét. „Nagyon megnyugtató volt. Katartikusnak éltem meg a pillanatot, ahogy hirtelen minden stressz távozott a testemből. Egy pillanat alatt eltűnt a gombóc a torkomból. Bevilágító erejű élmény volt” – idézi fel a történteket.

A zene és a medicina évszázadok óta kéz a kézben járnak. Egyes orvosok egyenesen zsenik voltak, mint például a francia fuvolista Rene Laennec, aki 1816-ban egy hosszú fahengerből az első sztetoszkópot faragta. Ám a legtöbb olyan ember, aki zenei háttérrel érkezik az orvostudományba, egyszerűen csak élvezi a hangszeren történő játékot.

A két szenvedély kiegészíti egymást. Mindkettőhöz elengedhetetlen az önfegyelem, gyakorlás, részletorientáltság, intuíció, elköteleződés és odaszentelődés. És mindkét terület azzal a vággyal jutalmaz, hogy jobbá akarunk válni bennük.

Amit talán kevesebbszer említenek, az az, hogy mit is ad a zene a hangszeren játszó orvosoknak és ápolóknak. Létfontosságú érzelmi levezetést jelenthet és növelheti az empátiát, amivel megnyugvást hoz az egészségügyi ellátók életébe és segíti elégedettségük mélyítését a másokkal való törődést igénylő hivatásukban.

„A mi munkánkba szinte kódolva van a szomorúság, frusztráció, tehetetlenség és a nagyon kemény érzések. Ezt semmi nem tudja kivenni az egyenletből. Ha megpróbálja valaki ezeket az érzéseket nem átélni, abból nem lesz jó orvos. Amikor már nem érdekel az egész, akkor kell abbahagyni” – véli dr. Suzanne Brown Sacks kardiológus-zeneszerző.

Szívügyek

Dr. Brown Sacks – avagy művésznevén Suzie Brown – arra jött rá, hogy élete a szívügyek körül forog. 

A zene számára megkönnyebbülést és önkifejezést jelentett már jóval azt megelőzően, hogy tudatában lett volna annak, hogy mit érez és miért. Elmondása szerint mindig is a vágyakozással és szomorúsággal átitatott népdalok vonzották. Gyermekkorában pedig nagy hatást tett rá Carol King „So Far Away” című száma, holott másodikos általános iskolásként még semmit nem tudott a szerelemről.

Dr. Brown Sacks ettől függetlenül orvosi pályára lépett, ám továbbra is helyet hagyott életében a zenének. Rezidenskorában a többi orvossal (főleg ortopéd sebészekkel) énekelt egy Rod the Long Bone nevű zenekarban. Csak később –amikor Philadelphiában csinálta a kardiológusi szakvizsgát, majd mesterdiplomát tett transzlációs kutatásból –kezdett el zenét szerezni és fellépni a város különböző kisszínpadain.

„Teret engedett arra, hogy megmutassam a sérülékenységemet, szemben az orvoslással. Mindig is nagyon fiatalnak néztem ki, női kardiológus vagyok, folyamatosan azért küzdök, hogy komolyan vegyenek” – fűzi hozzá.

Az érzések átélésén kívül a zene arra is módot adott, hogy átgondolja, mit is jelent számára orvosnak lenni. Vajon mindenképp fehér köpenyben kell lennie minden áldott nap ahhoz, hogy megfelelő ellátást nyújtson a pácienseinek? Vagy esetleg attól lesz jobb orvos, ha valami másra is fókuszál, ami szintén értelmet ad az életének? 
A zenén keresztül elkezdte felfedezni ezeket a válaszokat.
Az első dalát sok további követte és a kisszínpados szereplései nyomán világossá vált számára, hogy muszáj időt teremtenie a zenélésre.

Miután összeházasodott egy szintén zenésszel, az orvos felfedezte a nashville-i dalszerzői szcénát és beleszeretett az USA „zenevárosába”. Úgy döntött, felhívja az ott található Vanderbilt egyetem kardiológia tanszékét és megkérdezi, lenne-e számára munka. Mielőtt felocsúdott volna, már úton is volt Nashvillebe, hogy beálljon új állásába részmunkaidőben szívelégtelenség-specialistaként. A másik részmunkaidő? Dalszerző-énekes.

A zene mint orvosság

Rajendran nem feledte élményét a veenaval akkor sem, amikor Amerikába utazott a klinikai gyakorlatára. A Harvardon aztán mentora, dr. Anthony D’Amico radioonkológus arra bátorította, hogy kezdje el a zene és orvostudomány közös határterületeit tanulmányozni, különösképpen az onkológia és palliatív ellátás területén.

„Mintha egy teljesen új ablak tárult volna ki előttem”– meséli Rajendran. Az ezt követő hónapokban Amerika-szerte dolgozott együtt zeneterapeutákkal és orvosokkal, azt kutatva, hogy a számára a zene által nyújtott felszabadulás hogyan fordítható le a betegekre.

Míg egy másik gyakorlatát töltötte a Stanfordon, útjára indította Oncology&String nevű programsorozatát, ahol a koncerteket ötvözte egy előadás-sorozattal. A program célja, hogy a zene használatát népszerűsítse a páciensek nyugalmának, alvásminőségének és életminőségének javítása érdekében – különösképpen az olyan, kínlódásokkal teli betegségek esetében, mint a rák.

Rajendran azóta visszatért Indiába egy zenei PhD programra és az Oncology&String programja országjáró turnéjára, ahol orvosoknak, ápolóknak, pszichológusoknak, betegeknek és hozzátartozóknak ad elő. Annak érdekében, hogy több pácienshez és a róluk gondoskodó személyhez jusson el, sikerült felvennie a veena-játékát, amit különböző jótékonysági szervezetek és a programjához csatlakozó palliatív központok segítségével ingyenesen elérhetővé tett.

„Arra gondoltam, hogy miért is ne biztosíthatnánk jogdíjmentes zenét a betegek és hozzátartozók számára a kórházakban vagy otthonokban? Ezzel eddig közel tízezer pácienshez értünk el” – meséli.

Betegtörténetek, amik velünk maradnak

Brent Hedrick diplomás ápoló már jóval azelőtt elkezdett zenélni, hogy az egészségügyben dolgozott volna. Az élénk zenei életéről ismert Georgia állambeli Athensben nőtt fel, és most is itt dolgozik az egyik kórház posztaneszteziológiai osztályán, miközben kamaszkora óta különböző együttesekben dobol. Szenvedélye kitartott az ápolói tanulmányai és az első, sürgősségi osztályon vállalt munkája mellett is. Ám amikor kitört a Covid-járvány, a bandája nem tudott személyesen összejárni, ezért meg kellett változtatni a képletet.

„Nem tudtunk közösen gyakorolni és zenélni épp akkor, amikor minden korábbinál nagyobb szükségem lett volna rá. A koronavírus alatt az ápolási munka gyakorlatilag rémálommá vált és muszáj volt keresnem valami szelepet” – meséli az elmúlt évekről.

Miközben Hendrick egyre közelebb került a kiégéshez, úgy döntött, elkezd dalokat írni. Az ápolási munka ugyanis rengeteg beszélgetéssel jár a betegekkel és számtalan történetet kapott már ő is tőlük. Ráadásul úgy véli, hogy amikor valaki sebezhető helyzetben van, hajlamosabb a kitárulkozásra, amit az egyik legnagyobb ajándéknak tart a pácienseitől.

Így indult útjára Hendrik szóló projektje, a Poor Historians, ami egyben gesztus is a zenéjét inspiráló betegek felé.

Az egyik legmegrendítőbb dala „Drifted Apart” névre hallgat és egy olyan gimnazista történetét meséli el, akinek meghalt a testvére. Egy különösen fájdalmas történet inspirálta, amit egy betege mesélt, akinek a fia öngyilkos lett és az apa ezt követően rendszeresen lefeküdt oda a padlóra, ahol a gyermeke testét megtalálták.
„Az ember egyszerűen nem tud szabadulni ettől a történettől” – mondja Hendrick.

Önkifejezéssel a csapatmunkáért

A betegellátás javításán túl a zene azt is lehetővé teheti az orvosok számára, hogy egymásról is jobban tudjanak gondoskodni. Ezekben a kritikus időkben, amikor az orvosok kiégése egyre csak

növekszik, dr. Daniel Barnes belgyógyász, az észak-karolinai First Health Physician Group elnöke számára a zene adja meg az eszközt ahhoz, hogy jól tudja ellátni felelősségteljes munkáját. Szerinte elengedhetetlen, hogy az ember kifejezhesse magát és főképp igen jó érzés, ha mások is élvezik a zenéjét.

Dr. Barnes 340 egészségügyi ellátót irányít, köztük kórházi praxisokat és nyolcvan más klinikát is, valamint több posztakut szolgáltatás is alá tartozik. A zene segít a nyomás enyhítésében.

Az orvos két bandában is zenél: a House Call egy öt fős együttes, benne orvosasszisztens gitárossal, míg a Doc Rock az orvosigazgató akusztikus duója – mellette gitáron egy PhD kutató. Mindkét banda klasszikus rockfeldolgozásokat játszik, a közönség által kért számokat improvizálják.

A közös gyakorlás és zenélés segít dr. Barnesnak elterelnie gondolatait az egészségügyi praxisok irányításáról.

„Ez a reziliencia kulcsa. Főként az elmúlt három évben, amikor azt vesszük észre, hogy egyre több olyan emberrel dolgozunk, akik kiégéstől szenvednek. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy én magam ne essek ugyanennek az áldozatául” – magyarázza az orvos-zenész.

 

 

https://www.medscape.com/viewarticle/994378