Hommage á Funk
Sanyi egy fogalom volt. Élt 1948-2024 között. Huszonsok év alatt a viszonyunk sajátos volt. A torkom elszorul, ha arra gondolok, hogy szarkazmusától is szegényebb lett a szakma. Molnár Bea írása az FB szól ígazán a Sanyiról.
“Megtanulja az ember, hogy a tudás nem az, hogy minden szellemit birtokol és mindent elmond, hanem az, hogy többet tudunk, de kevesebbet mondunk a béke kedvéért.” (Várszegi Asztrik) /cit: A Megajándékozott. 75.old/
"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)
"Minden emberi lélek halhatatlan, ám az igazak lelke nem csak halhatatlan hanem isteni is egyben"
(Szokrátésznek tulajdonított mondás)
Sanyi egy fogalom volt. Élt 1948-2024 között. Huszonsok év alatt a viszonyunk sajátos volt. A torkom elszorul, ha arra gondolok, hogy szarkazmusától is szegényebb lett a szakma. Molnár Bea írása az FB szól ígazán a Sanyiról.
Pro memoria
Andris időtlen volt, már akkor is, amikor 1992-ben megismertem (legalábbis emlékeimben). Nem annyira a kora, a megjelenése, hanem a kisugárzása miatt. Egy halk, bölcs, igazi européer, a kevesek közül. Olvasott volt, zeneismerő, a szakmával lépést tartó, és segítőkész. Gyakran előttem van a kép. ahogy kicsit hajlott háttal szövetkabátjában bandukol haza. A fehér köpeny alatt ing és nyakkendő. Közös kórházi életünk után többször beszéltünk telefonon, mindig betegeinek kért, intézett valamit. Elnyűhetetlennek, fáradhatatlannak tűnt. Mégis .... Vele is megtörtént.
86 éves korában elhunyt Milos Forman cseh rendező, akinek a nevéhez olyan kultikus filmek fűződnek, mint a Hair, a Száll a kakukk fészkére vagy Tűz van, babám! Forman egy ideje beteg volt a felesége szerint, és az Egyesült Államokban érte a halál.
Forman a '60-as években lett nemzetközileg ismert, az Egy szöszi szerelme című film miatt pedig Oscarra is jelölték 1966-ban a legjobb külföldi filmek kategóriájában. A rendező közismerten elnyomásellenes volt, szüleit meggyilkolták Auschwitzban, árvaként nőtt fel, majd a kommunisták elől menekült az Egyesült Államokba egy idő után.
Az Egyesült Államokban már befutott rendező lett, Ken Kesey regényének, a Száll a kakukk fészkérének az adaptációjáért összesen öt Oscart adtak, köztük a legjobb rendezőnek járó díjat. 1985-ben a nyolc Oscart kapó Amadeust rendezte, majd 1997 a Larry Flynt, a provokátorért még egyszer jelölték is. A rendező 1975-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, majd négy évvel később megrendezte a Hairt, minden idők egyik legismertebb musicaljét.
Filmezés mellett akadémiai munkát is végzett, a Columbia Egyetemen oktatott és társelnöke volt az intézmény filmszakának. Harmadik feleségét 1999-ben vette el, akitől fiú ikrei születtek. A két fiú az Andrew és James nevet kapta Andy Kaufman és Jim Carrey után. A választás nem véletlen, hiszen az Ember a holdon című 1999-es filmjében Jim Carrey játszott a főszereplőt a Kaufman életéről szóló filmben.
https://index.hu/kultur/cinematrix/2018/04/14/meghalt_milos_forman/
Ember a holdon című 1999-es filmjében Jim Carrey játszott a főszereplőt a Kaufman életéről szóló filmben.
Idén áprilisban a szokásos hétvégi telefonbeszélgetések alkalmával közölte András, hogy napokkal azelőtt tudta meg, hónapjai vannak hátra. Sajnos igaza lett, a megkezdett lelki és fizikai küzdelem ellenére betegsége könyörtelenül, rövid idő alatt Melbourne-ben 2016. augusztus 1-jén legyőzte. Írta Faludi Gábor (Neuropsychopharmacologia Hungarica 2016- XVIII.évf.3.szám) 127. oldalán.
Szép írás, ha lehet ilyet mondani ebben a helyzetben. Andris, a gombfoci meccsünket majd máshol folytatjuk.
Június 25-én, hetvenéves korában meghalt C. Molnár Emma pszichológus, pszichoterapeuta – közölte az Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete szerdán az MTI-vel. A pszichológus temetéséről később intézkednek.
C. Molnár Emma 1946-ban született. Az ELTE-n végzett klinikai szakpszichológusként, majd 1983-ban a pszichológia tudományok kandidátusa lett.
Általános iskolai tanárként kezdte a pályáját. 1973 és 1989 között a Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Központban volt tudományos főmunkatárs. 1989 és 1998 között egyetemi adjunktus, majd 1998 és 2008 között egyetemi docens volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Több felsőoktatási intézményben is oktatott.
Szakmai életében klinikai szakpszichológus, aktív-analitikus pszichoterapeuta volt. A szülészet-nőgyógyászat pszichológiája volt a szakterülete. C. Molnár Emma az Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesületének alapító tagja és élete végéig tanulmányi elnöke volt; utóbbi szerepében sok szakember képzéséért felelt.
A közéletben tévészerepléseivel, előadásaival és tanácsadói munkájával vált ismertté. Legismertebb munkái közé tartozik A nő ezer arca, de több, a párkapcsolatokról tartott előadása is megjelent nyomtatott formában. Több tudományos publikációt is jegyzett a terhesség, az anyaság, az anya és a magzat közötti kommunikáció témakörében.
Szerencsém volt, hogy 1982-ben együtt dolgozhattam Emmával a "Szinetárium"ban (a Pszichoterápiás Módszertani Közppntban) a Papatínus utcában.
A pszichiáter/pszichodramatikus megjegyzése: A hír megdöbbentett. Ildikó maga volt az élet, a stabilitás, a tartás, a megértés. Ő volt a szerető keménységgel tanító. Szakmai és személyes fejlődésemben fontos szerep jutott Neki. Paneth Gábor mellett Ő volt a legnagyobb hatással rám. Önismeretemnek fontos állomása kapcsolódik hozzá, a pszichodráma kiképzésem során. Az "antiszerep" játékom jelentősen meghatározta késöbbi életemet. Ezért örökké hálás leszek Neked Ildikó. Vigyázzon Rád a Jóisten, ahogyan Te vigyáztál ránk.(2015.12.20.)
Nagy szomorúsággal hallottam a hírt, hogy általam is nagyon tisztelt és szeretett Professzor Úr meghalt. 87 éves volt.
Fáradhatatlan volt és mindíg készséges és támogató. Elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen a szakma iránt.
Sokat köszönhet Neki a szakma. Szerény volt. De a munka mindíg megtalálta.
Szeretettel gondolok Rád Professzor Úr.
1928 - 2015
http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2015-oktober/elhunyt-szilard-janos?objectParentFolderId=19355
John Forbes Nash Jr. (Nyugat-Virginia 1928. 06.13. - Monroe Township, New Jersey 2015. 05.23.).
2015. május 23.-án feleségével együtt egy autóbalesetben elhunyt.