Bipoláris? Autista? „Bordi”? „Nárci”?
Már laikusként is többet tudunk a pszichés problémákról, mint elődeink bármikor, így a címkézés is szabadon terjed: kis túlzással manapság bipoláris, akinek hangulatingadozásai vannak, autista, aki visszahúzódó, ADHD-s, akinek szórt a figyelme, és így tovább. Rubovszky György Zsolt klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával beszélgettünk a címkézés és az öndiagnosztizálás túlkapásairól.
Hajlamosak vagyunk akár már egy tulajdonságot is valamilyen rendellenesség tüneteként értelmezni – kis túlzással ma már mindenki gyerekkoritrauma-specialista, nevelési szakértő, és biztosra veszi, hogy bipoláris, akinek hangulatingadozásai vannak, autista, aki visszahúzódó, ADHD-s, akinek szórt a figyelme, „bordi”, aki impulzív, vagy „nárci”, aki önző. Márpedig nemcsak a hézagos ismeretekre épülő kategorizálás, de még egy helyesen felállított diagnózis is lehet stigmatizáló erejű. Az is előfordul, hogy utóbbit az érintettek önfelmentésként használják – figyelmeztet Rubovszky György Zsolt klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki szerint a mentális betegségekről gyakran egészen eltérő információk keringenek a médiában és az online világban.
Félreértett narcizmus
Így van ez például a narcizmussal is, amely mostanra szitokszóvá lett, ám a szakember szerint ebben a formájában nagyon félrevezető.
„A köznyelv a narcisztikus kifejezést lényegében a narcisztikus pszichopatával azonosítja, aki áttipor a másikon és kevéssé él meg érzéseket, de ez valójában csak az egyik szélsősége a spektrumnak.
A narcisztikus dinamika nemcsak agresszív és harsány módon tud megjelenni, hanem olykor szorongóan, befelé fordulóan is. Az alapdinamikája a hasításra épül: saját magát annyira elfogadhatatlanul leértékeli és elutasítja, hogy ezeket a negatív érzéseket kvázi egyáltalán nem akarja megélni. Emiatt a leértékelt személyiségrésze mellé »felépít« egy másik, grandiózus énképet is, amihez sokkal pozitívabb élményeket tud társítani a lelkében, azonban ez a grandiózus énkép is frusztrálóvá válik az elérhetetlensége miatt.
Ezek után lényegében két út áll egy narcisztikus karaktervonásokkal élő személy előtt. Egyrészt óvhatja magát a leértékeltségélménnyel járó rossz érzésektől úgy, hogy kívülre, a másikra vetíti mindazt, amit magában nehezen visel el: ügyetlenséget, sikertelenséget, szorongásokat. Ez a dinamika valójában azt jelenti, hogy a környezetével fog úgy bánni, ahogy – észrevétlenül, belül – magával is bánik: lenézi, leértékeli, bántja. Így a »valóság grandiózus felét« látszólag magánál tarthatja, tehát magát erősnek és ügyesnek élheti meg.
Másrészt vannak azok a narcisztikusok, akik nem a nyílt agresszió eszközét választják, hanem saját fantáziavilágukon belül maradva annyira félnek a leértékeltségélménytől, hogy szorongva elkerülik a számukra potenciális megszégyenüléssel fenyegető helyzeteket. Ezek az emberek csöndesek, látszólag semmi olyan viselkedést nem mutatnak, ami a köznyelv szerinti narcizmus jellemzője, miközben ugyanazon grandiózus elvárás nyomja az ő lelküket is, ami nem enged hibát a világban.”
Hangulatzavar, személyiségzavar, fogalomzavar
Gyakran a hangulatzavar és a személyiségzavar kifejezéseket is felváltva vagy egymás szinonimájaként használjuk – hasonlóan helytelenül, teszi hozzá. „Ha személyiségzavarról beszélünk, a személyiség alapstruktúráinak a szintjén jelenik meg a probléma, ami miatt az érintettek az önképük, az identitásuk, az indulat- és érzelemszabályozásuk vagy éppen a társas kapcsolataik terén élnek meg jelentős nehézségeket. Sokszor találkoznak nehezebb érzésekkel, haraggal, dühvel, amelyeket nagyobb kihívás kezelniük.
Ezek az érzések egészségesen is ismerősek lehetnek, a személyiségzavarok esetében azonban gyakoribbak, intenzívebbek, és a páciensek jobban ki vannak szolgáltatva nekik.
Az akár ellentétes érzések észrevétlen váltakozása is jelentkezhet – vázolja Rubovszky György Zsolt. – A hangulatzavar szintén egy ernyőfogalom, ami alatt egyaránt megtalálható a spektrumnak több kórképe és kórállapota: a depresszió különböző formái mellett a mánia, a szélsőséges felhangoltság vagy ezek váltakozása, ami az úgynevezett bipoláris megbetegedésekre jellemző.
A hangulatzavarok lényege, hogy a probléma nem az identitás szintjén vagy nem a másik emberről bennünk kialakított kép szintjén jelenik meg, hanem kimondottan a hangulat depresszív, lehangolt állapota és a maniform, felhangolt állapota között billeg.
Rubovszky hozzáteszi: ezek a pszichés megbetegedések ugyanakkor gyakran komorbid zavarok, tehát egymással vagy más betegségekkel járnak együtt.
Ennek megfelelően egészen más terápiát igényel egy olyan páciens, akinek személyiségzavar talaján alakul ki hangulatzavara, mint az, akinek esetleg teljesen más okra vezethető vissza például a depressziója – magyarázza a szakember, aki az alapvető eltéréseket a neurotikus és a borderline személyiségszerveződés példájával világítja meg.
Kezelési módok és összegek
Habár egy kórházi kezelés során is könnyen észlelhető a hangulatzavar vagy szorongásos probléma, aminek alapján kézenfekvő a diagnózis és a terápia, az akut pszichiátriai ellátás gyakran nem teszi lehetővé a betegség hátterének részletes feltárását. „Ilyenkor elsősorban gyógyszeres kezelést alkalmaznak, ami az úgynevezett nagy klinikai kórképek esetében – mint például a skizofrénia vagy a bipoláris zavarok – egyébként is elsődleges szereppel bír, a személyiségzavarok esetében azonban igazolt, hogy a célzott pszichoterápia az elsődleges eljárás. Ezt farmakoterápiával szükség esetén meg lehet támogatni.
A pszichoterápia ugyanakkor jelentősen költségesebb kezelési mód, ami az ellátórendszer lehetőségeit erősen feszegeti” – teszi hozzá Rubovszky György Zsolt. Úgy látja: miközben a társadalom már tájékozottabb, még bőven van hova fejlődni, és ebben a megalapozott ismeretterjesztésnek, az információforrások hitelességének is óriási szerepe van.
Az autizmusról és az ADHD-ről mostanában sok szó esik, de például a perinatális időszakban jelentkező pszichés problémákkal kapcsolatban nincs kellő edukáció. A fiatal anyák gyakran otthon szenvednek iszonyatos bűntudattal, rossz érzésekkel, mivel életük legboldogabb perceit kellene megélniük, de közben esetleg a legkevésbé sem így érzik magukat.
Csakhogy szerinte erről is nagyon keveset tud a társadalom.