A mindennapi praxisban gyakori, hogy a páciens kész diagózissal áll elő és ennek a terápiáját várja el a szakrendelésen. A google doktor jó, ha van mögötte adequat kontroll.

 

Így válhatunk betegként saját magunk ellenségévé. Cameron Atfield ausztrál újságíró, az Age állandó szerzőjének jegyzete. Külföldi sajtószemle.

 

Az alább következő történetem egy számról szól: a szorongásról, amit okozott, valamint egy idiótáról, akinek fogalma sem volt róla, hogy igazából mit is jelent.
Az egész egy háziorvosnál tett látogatással kezdődik.

Ugyan (szerencsére) egyelőre még nem képezi a vizitek rutinrészét, hogy az orvosom gumikesztyűt húz és megkér, hogy köhögjek, azért amikor az ember egy bizonyos korba lép, ezek a látogatások a lehetőségek egy teljes új világát fedik fel.
Például az olyan lehetőségekét, hogy holtan esem össze.

Negyvenes éveim közepén-végén járó, nem kimondottan fitt férfiként ugyanis ez az eshetőség azért ott van a gondolataim mélyén. A nálam nem sokkal idősebb, 52 éves korában, szívroham következtében elhunyt ausztrál krikettjárékos, Shane Warne korai halála engem is eléggé kiütött.
Ennek fényében amikor puszta óvatosságból felajánlottak egy coronariakalcium-szűrőtesztet, ami CT-vizsgálat segítségével méri fel egy jövőbeli szívroham vagy stroke kockázatát, ugrottam a lehetőségre.
Ez azért tényleg olyan dolog, amit az ember szeretne tudni.

Úgyhogy egy csütörtöki reggelen, munka előtt még begurultam a CT-készülék fánkjába.
Másnap délután kettő körül sms-t kaptam a képalkotó cégtől: elkészültek az eredményeim.
Valahogy nem láttam az írásos beszámolóra mutató linket, hanem csak a csatolt képeket, számadatokat és hasonló hablatyokat futottam át.
És ott, akkor, feketén fehéren ott állt előttem. A háromjegyű szám, amiről azt gondoltam, hogy az egész életemet meg fogja változtatni.
“Calcium scoring 209”
A szám, ami olyan rettenetesen sok szorongást okozott – mivel Cameron Atfield bizony nem orvos.
Mondjuk nem hangzik valami jól, nemdebár?

Természetesen – minden magasan képzett szakorvoshoz hasonlóan – első utam dr. Google-höz vezetett konzíliumra, aki segítőkészen elmagyarázta, hogy ez a pontszám közepes/magas rizikót jelent szívbetegségre, ami a szívroham emelkedett kockázatát is magában hordozza.
Szuper.

Mivel a háziorvosi időpontom két héttel későbbre szólt, a következő tizennégy napot fokozódó szorongás mellett töltöttem, ahogy egyre többet és többet tudtam meg dr. Google-től az állapotomról. Nem, ez a kalciumérték nem fordítható vissza műtéti úton. Igen, valóban „relatív magas rizikót” jelent a szívroham szempontjából a következő három-öt évre vetítve.
Két héten keresztül azon őrlődtem, hogy vajon mit is tartogat számomra az élet. Az életmódváltás egyértelműnek tűnt – na de milyen mértékű lesz?

Végül elérkezett az igazság napja és megacéloztam magam a váróban a rám váró igazságra.
Megacéloztam magam, hogy az orvosom szájából is halljam a számot. Megacéloztam magam az előttem álló beszélgetésre az életmódváltásról.
Megacéloztam magam arra, hogy halljam….
“Nulla”.
Micsoda?
“Nulla” – ismételte az orvos.
A kalciumpontszámom nulla volt, ami a lehető legjobb eredmény.
Ekkor kezdtem el esküdözni a háziorvosnak, hogy a megküldött adatokban egyértelműen olvastam a 209-es kalciumpontszámot. Teljesen biztos voltam benne, hogy láttam.
“Hát ha 209 lenne, akkor most egy egészen más beszélgetést folytatnánk” – nyugtatott meg.

Végül, miután töviről-hegyire átkutattam az elküldött dokumentációt, hogy megtaláljam azt a bizonyos ijesztő számot, teljességgel nyilvánvalóvá vált a totális inkompetenciám arra vonatkozóan, hogy egy orvosi képalkotó vizsgálat eredményeit értelmezni tudjam.
A 209 arra a miliamper-másodpercre utalt – bármit is jelentsen mindez – ami a hatalmas fánkmasinának kellett ahhoz, hogy végigtanulmányozza a belsőmet. Vagy valami ilyesmi – ne engem kérdezzen erről, nem vagyok orvos.
És pontosan ez a lényeg.

A megkönnyebbülésem ugyanolyan kézzelfogható volt, mint annak a felismerése, hogy tényleg egy idióta vagyok.
Egyre többen fordulunk dr. Google-höz, hogy kiderítsük, mi a bajunk. Azonban – bár jó dolog az, ha valakit érdekel az egészsége – önmagunk diagnosztizálása igazi önsorsrontás.
Ugyan nem tűnik most úgy, ám vonakodva osztom meg az egészégügyi állapotomat a világgal. Ez az élmény ritka bölcsességgel adományozott meg, amit szeretnék másokkal is megosztani.
Amikor orvostudományról és hasonlókról van szó, tényleg jobb, ha a szakértőkre hagyjuk a dolgot.

 https://www.webdoki.hu/cikk/234626/sp-118/magas-hofokon/hagyjuk-a-vizsgalatokat-a-szakertokre.html?tfrom=hirlevel&utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_campaign=hlv-59&edm=59&edm_sid=16854

(The Age)