Kassai-Farkas Ákos dr.

"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)

"Minden emberi lélek halhatatlan, ám az igazak lelke nem csak halhatatlan hanem isteni is egyben" (Szókratész)

Telefon: +36-20-281-8464
E-mail: kassai.farkas.akos@gmail.com

Sajtófigyelő

A kábszitól féltjük a gyereket, miközben az orvos ugyanolyan kemény cuccot ír fel

Ami amerikai, az egy idő után hozzánk is elszivárog, ezt kár tagadni, legyen az divattrend, vagy éppen a következő drogkrízis. Hogy mi várható, erről mesél a Netflix vadiúj, nagyon okos, nagyon fontos dokumentumfilmje.

 

Az Egyesült Államokban újabb drogkrízis van, erről, ha valaki olvas nemzetközi sajtót, egészen könnyű hallani – ám szemben, a „klasszikus”, rekreációs kábítószer-használattal, a mostani képlet jóval összetettebb. Míg a rég ismert szerek a szervezett bűnözés és a bandaháborúk régi csatornáin továbbra is terjednek, és a dizájnerdrogok is hasonlóképpen lefoglalják a hatóságokat, mint, mondjuk, nálunk, a szerhasználat egy teljesen új univerzuma épült ki, virágzik, és okoz problémákat az utóbbi évtizedekben. Míg a „tipikus” kábítószerek és a dizájnerdrogok használata hagyományosan a leszakadt társadalmi rétegek vastagon kriminalizált terepe, addig ez az új világ kiterjesztette a szerfüggőséget gyakorlatilag az amerikai társadalom összes rétegére, legcsóróbbtól a felső tízezerig. Ez a receptköteles gyógyszerekkel – fájdalomcsillapítókkal, altatókkal – való visszaélés világa, ahol nem csak „A” „drogosok”, hanem Mr. És Mrs. Átlagamerikai érintett. Ennek a hatalmas területnek egy kétarcú szeletével, a teljesítményfokozókkal való visszaéléssel foglalkozik a Netflix vadiúj dokumentumfilmje, a Take Your Pills.

kép

Miről is beszélünk? Két hatóanyagról, az amfetaminról és a metilfenidátról, ezeken keresztül pedig gyakorlatilag két széles körben elterjedt gyógyszerről, az Adderallról és a Ritalinról. Jól olvasta, amfetamin: az Adderall hatóanyaga pontosan ugyanaz, mint a jól ismert, klasszikus drog, a speed alapja. Márpedig az Adderallt gyerekek százezrei szedik, a felnőttek körében pedig még ennél is komolyabb nagyságrendben fogy. A dolog nem egyszerűen ellegyintendő jelenség, amit lökött tinik csinálnak buliból, épp ellenkezőleg – és ennek a miértjeit, hátterét, következményeit mutatja meg az egyik legfigyelemreméltóbb kortárs dokumentumfilmes, Alison Klayman dokuja. Klayman megszólaltat diákokat érettségi előtt és után, főiskola közben és után, beszél Wall Street-i üzletember, menő zenei menedzser, volt versenysportoló, San Franciscó-i kóder, emberek még rajta a szeren és már lejőve róla, de szülővel is találkozunk, aki maga döntött úgy, hogy gyógyszerrel segíti gyereke előmenetelét.

A jelenség alapja egy még mindig nem teljesen feltérképezett pszichológiai jelenség, a figyelemzavar és a hiperaktivitás, illetve ezek kombinációja, a legegyszerűbben ADHD (attention deficit hyperactivity disorder, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) néven hivatkozott betegség. Az amerikai gyerekek 11 százalékánál diagnosztizáltak ADHD-t, ezzel világelsők, ugyanez a szám Németországban 6, Norvégiában 3,5 % – bár arról nem szól a fáma, hogy a kérdést egyáltalán vizsgálják-e más országokban, vagy milyen mélységig. És itt jön a képbe az Adderall és a Ritalin: Amerikában ezeknek a gyerekeknek a java része gyógyszeres kezelést kap. Az Adderall bizonyos értelemben mesésen végzi a dolgát: a gyerekek jobban tudnak koncentrálni, nyugodtabbak, figyelnek az órákon, így aztán értelemszerűen jobban is teljesítenek. A kérdés persze mindennek az ára.

kép

A teljesítmény kulcskérdés a krízis megértéséhez: Amerika a nagy lehetőségek hazája, mondják, és ez önmagában nem is feltétlenül kamu – csak éppen a nagy lehetőségekre (értsd: nagy pénzekre, nagy sikerekre) rengetegen is vannak, így a verseny óriási. Persze, mondhatjuk, hogy mindenütt az, de a mi kis alig tízmilliós országunk alig kétmilliós fővárosának munkaerő-piacáról nézve egy több százmilliós népességű országban, ahol ráadásul bárki hajlandó költözni a jobb munkahelyért, a fennálló verseny mértéke felfoghatatlan.Hiába vagy zseniálisan jó, áll mögötted valaki, aki csak egy ezrelékkel gyengébb, és amint egy picit csökken a teljesítményed, gond nélkül lecserélnek. Ez a hiper-kompetitív szemlélet olyannyira mélyre ivódott az amerikai kultúrába, hogy a szülők már a babavárás elején igyekeznek mindent megtenni porontyaik későbbi boldogulása érdekében, hallgattatják a hasukkal Mozartot, vagy épp ami az aktuális trend – így nem csoda, hogy a gyerekek már kisiskolás korukban megtanulják a versenyistálló szabályait, nem ritkán már öt-hatévesen szedik az Adderallt.

kép

Furcsa élmény erről a gyógyszerről hallani, nem kell munkamániásnak vagy teljesítménykényszeresnek lenni ahhoz, hogy mocorogni kezdjen a nézőben a kisördög: itt van egy szer, amit, kis utánajárással felír az orvos, így nem süthető rá az illegalitás stigmája, a reggeli vitaminokkal bedobok egy tablettát, és javul a reakcióidőm, a fókuszom, sőt, az unalmasnak és monotonnak tűnő feladatok egyszeriben izgalmas kihívásoknak tűnnek. Végső soron az Adderalltól az ember egyrészt jobb munkaerő, vagy, amint a film egyik szereplője, egy menő zenei menedzser fogalmaz, „jobb kapitalista” lesz, de ami ennél is fontosabb: jobban is élvezi mindezt. Naná, be van amfetaminozva. És mindezért cserébe csak annyit veszítenék, hogy egy picit

kevésbé érzem magam önmagamnak, kevésbé vagyok vicces

– ezt is a film egy megszólalója mondja, hozzátéve, hogy ez egy választás, neki pedig ennyit bőven megért, hogy jó jegyei legyenek.

Egy választás – nem pedig bűncselekmény vagy akár komoly hiba: a stimuláns gyógyszerekkel való visszaéléseknél fontos körülmény, hogy ezeket a szereket nem tekintik drognak, nemhogy veszélyesnek. Hiszen nem lecsúszott meth-függők, hanem gazdag szülők gyerekei szedik, az Instagramra tökéletesített mintatinik, akikből aztán Amerika mintapolgárai nevelődnek, soknullás fizetésekkel, léckerítéses kertvárosi otthonokkal, hasonlóképp gyógyszerhasználó utódokkal. Itt világítja meg a film a téma képmutatását: az a szer, amit a csórók főznek otthon, mint a meth, széles körben terjesztett figyelemfelhívó-kampányok főszereplője, míg a gazdagok drogjáról nem beszélünk – pedig, egyébként, mellékhatások szintjén ugyanott vagyunk.Szívleállás, pszichózis, az olyan nyilvánvaló apróságok mellett, mint a rászokás: először csak kevésbé hat, mint eleinte, aztán az egyre több sem elég – tipikus drogtünetek, ugye. Aztán a hiányt más szerekkel kezdik pótolni, mondjuk, az Adderall mellé bejön a Ritalin, majd az olyan cuccok, amik a mellékhatások ellen kellettek, például, hogy tudjon aludni – ördögi kör.

kép

Amellett, hogy az átlagos tinédzserek és a jó szándékú szülők világába, a Szilícium-völgy, az NFL vagy bármely élsport és a Wall Street komoly teljesítményfokozó-problémáiba betekintünk, a film felvázol némi tudományos és történelmi hátteret, sőt, egy esetleges jövőbeni irányt is: ha ez a kor a teljesítmény-fokozók kora, akkor a következő alighanem a kognitív képességek javítására alkalmas szereké lehet. Már most is létezik jól futó startup, ami olyan agyserkentőket árul, amelyek az Adderall és társai által kínált munkabíráson túllépve valóban a szellemi képességek és a kreativitás fokozását ígérik. Például azt tudta a kedves olvasó, hogy a pszichedelikus kábítószerek egészen alacsony mennyiségben mire jók? Nem lövöm le a poént – a Take Your Pillserre is választ ad, de összességében is kompakt, kerek stimuláns-ügyi képbehozó a film, az osztályfőnöki órás levetítést csak azért nem javaslom feltétlenül, nehogy a megfelelési kényszeresebb gyerekek ötletadóként kezeljék a látottakat elrettentés helyett.

A Take Your Pills március 16-án debütált, már nézhető a Netflixen.

https://youtu.be/X6Xebo1pngM