Az öngyilkosságra való hajlam és az erőszakosság összefügg?



www.orientpress.hu

Azok a fiatal férfiak, akik 18 éves koruk előtt öngyilkosságot kísérelnek meg, felnőtt korukban sokkal nagyobb százalékban bántalmazzák partnerüket, mint azok, akik nem akartak önkezükkel véget vetni az életüknek - állítják amerikai tudósok. Ez a forradalmi felfedezés a jövőben valószínűleg nagyobb figyelmet irányít majd ezekre a kamaszokra, és nem siklanak el olyan könnyen öngyilkossági szándékuk felett a szakemberek.

A tudósok összesen 153 férfi kórtörténetét tanulmányozta, akik sorsát 10-32 éves koruk között követték nyomon. Megfigyelték, hogy az öngyilkossággal korábban próbálkozók 58 százaléka sebesítette meg felnőtt korában súlyosan az élettársát - ez az arány az öngyilkossággal nem próbálkozók esetében csupán 23 százalék volt - olvasható a Psychological Medicine-ben.

Ezeket a férfiakat még azelőtt kezdtük megfigyelni, hogy bárki bármit is sejtett volna a jövőjükkel kapcsolatban - mondta David Kerr vezető kutató. Éppen ezért egészen különbözik azoktól a kísérletektől, amelyek már alapvetően erőszakos egyéneket vizsgálnak - tette hozzá.

Ráadásul a szakemberek nemcsak saját beszámoló alapján gyűjtötték információikat, hanem hivatalos forrásokból is, így szinte bizonyos, hogy adataik pontosak. Tanulmányunk számos olyan eredményt tartalmaz, amit a jövőben alaposan meg kellene fontolni ahhoz, hogy megelőzhetőek legyenek ezek az esetek - mondta Kerr.