Segíteni kell a segítőket



onkormanyzat.mti.hu

Segítő civil szervezetek tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők 2010. május 16-ig a Fórum Debrecen bevásárlóközpontban.

Olyan civil szervezetekről van szó, amelyek jogosultak a személyi jövedelemadók felajánlható 1 százalékára. A figyelemfelhívó akció megnyitóját 2010. május 7-én rendezték, melyen részt vett Halász D. János is. Debrecen szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy gazdasági válság idején az átlagosnál jelentősebb szerepe van a társadalom életében azoknak a civil szervezeteknek, melyek küldetése a valamilyen okból segítségre szoruló gyerekek, idősek, betegek támogatása. Ezért is nagyon fontos az, hogy minél többen segítsék a segítőket, azaz ajánlják fel nekik személyi jövedelemadójuk 1 százalékát.
A bemutatkozó akciónak helyet biztosító Fórum Debrecen bevásárlóközpont vezetője, Átányi Ajtony elmondta: amikor a bevásárlóközpont virágkocsijával a legutóbbi Virágkarneválon nyert 100 ezer forintos díjat leukémiás gyerekek ellátásának támogatására ajánlották fel, a megajándékozott szervezet képviselője döbbentette rá arra, hogy a civilek számára az igazi erő az 1 százalékokban rejlik. S ezt az erőt fokozni kellene, hiszen annak ellenére, hogy ez számára végül is semmibe sem kerül, 10 adózóból csak 3-4 rendelkezik jövedelemadója 1 százalékának sorsáról.
Az esemény keretében a segítő kutyákat kiképző Pacsi Alapítvány, a halmozottan sérült gyerekek ellátását szolgáló Immanuel Alapítvány, a Remény a Leukémiás Gyerekekért Alapítvány, a Gyermekklinika „Gyermekeinkért” Alapítványa, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete, a Magyar Hospice Alapítvány, a Fehér Bot Alapítvány, valamint a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete mutatkozott be, illetve mutatkozik be május 16-ig. A bevásárlóközpont egyébként a Gyermekklinika alapítványának ajánlotta fel azt az 1 millió forintot, amely húsvéti játékának nyereménye volt, de nem talált gazdára.
A bemutatkozásokat követően nyílt meg a harmadik Kézzel látók című jótékony célú kiállítás, melyet a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete, valamint a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete közreműködésével rendeztek meg. A tárlaton Gyüre László festőművész papír, textil, valamint különböző növényi magvak és termések felhasználásával készült plasztikus festményei láthatók, melyeket a látássérültek tapintással érzékelhetnek. A kiállítás megnyitása kapcsán Halász D. János polgármester azt a kérdést fogalmazta meg, miért is fontos egy városnak az, hogy támogassa a segítséggel élőkkel foglalkozó civil szervezeteket. Azért – adta is meg rá rögtön a választ –, mert egy települési önkormányzat korántsem tud minden olyan feladatnak önállóan eleget tenni, amit az élet megkíván. Ezért kiemelt fontosságú az e területen tevékenykedő civil szervezetek segítése.