Hagyták meghalni az utcán a járókelők a vérző hajléktalant



www.inforadio.hu

Több mint húsz ember sétált el New Yorkban egy haldokló férfi mellett, aki a járdán feküdt. Volt olyan, aki mobiljával le is fotózta a vérző hajléktalant, majd magára hagyta.

Egy köztéri kamera felvételein jól látszik, ahogy Hugo Tale-Yax összeesik New York Queens negyedében a járdán. A hajléktalan férfi vérben feküdve haldoklott, ahogy elhaladtak mellette, többen még néhány másodpercre meg is álltak, hogy megnézzék a férfit.

Az egyik járókelő egy közeli épületből jött ki, hogy mobiljával lefotózza a 31 éves guatemalai bevándorlót. Egy másik férfi megpróbálta felrázni és felemelni a sérültet, és amikor látta, hogy az vérben fekszik, inkább elsétált.

Amikor a rendőrség és a tűzoltók végre a helyszínre érkeztek, a férfi már halott volt. Több mint másfél órán keresztül feküdt a járdán úgy, hogy legalább húszan elsétáltak mellette.

Mint kiderült, a hajléktalant egy másik férfi többször leszúrta, majd elmenekült. A rendőrség azt mondta, több bejelentést is kaptak, az egyiket egy sikoltozó nőről, a másikat pedig egy utcán fekvő férfiról. Mindkétszer azonban rossz címet adtak meg a bejelentők, így a járőrkocsi csak a harmadik jelzésre találta meg a sebesült férfit.