A pszichikai betegségek és a kreativitás - Művészi lázban égve
www.informed.hu
Számos művész alkotásait befolyásolták pszichikai zavarok vagy agysérülések. Legutóbb a Genfi Egyetem (UNIGE) szentelt kerekasztal-tanácskozást ennek a kényes témának.
Hosszú azoknak a híres művészeknek a listája, akik skizofréniában vagy más mentális zavarokban szenvedtek. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij epilepsziás, Wolfgang Amadeus Mozart feltehetően depressziós volt. Vincent van Goghnak pedig annyi betegséget tulajdonítottak, hogy Sebastian Dieguez, a lausanne-i Agy- és Elmeintézet neuropszichológusa a Le Temps című svájci folyóirat beszámolója szerint egyenesen úgy vélte, hogy a művész utólagos túlgyógyszerezés áldozata lett.
Míg az agy bal féltekéje általában a nyelv otthona, a legkreatívabb funkciókat a jobb féltekének tulajdonítják. "Ehhez azonban pontosan meg kell határozni, hogy mit értünk kreativitáson, ami nem könnyű" - hangsúlyozta Theodor Landis, az UNIGE neurológusa.
A kutató Leonardo da Vinci példájára hivatkozott, aki tanítványait megkérdezte, hogy mit látnak az előttük álló durva felületű falon. "Ugyanis ha valaki olyan dolgokat lát, amit mások nem, akkor nála gyakran a jobb félteke dominál, amely inkább alkalmas szokatlan képzettársításokra" - magyarázta a neurológus.
A jobb félteke teszi lehetővé a metaforák megértését. Kísérleti úton bizonyított, hogy a bal félteke sérülése megakadályozhatja ugyan az egyént a beszédben, ettől még képes lesz metaforák értelmezésére. Viszont ha a jobb félteke sérül meg, az illető megőrizheti beszédképességét, de egy olyan kifejezésnek, mint "kiteszi érte a szívét", csak a szó szerinti jelentését fogja fel.
"Figyelembe kell venni a személyiséget, például a mágikus gondolkodás szerepét: ez erősíteni látszik a kreativitást. Aki hajlik a misztikára, könnyebben különböztet meg dolgokat ott, ahol mások csak zűrzavart látnak. A mágikus gondolkodás természetes a gyerekkorban, de aztán a legtöbben lassan elvesztjük" - fejtette ki Landis.
Dosztojevszkij művészetét végig kísérti a vallás. "Misztikus nekibuzdulások járják át, amelyek valószínűleg az epilepszia egyik formájához kapcsolódnak. Könyveiben hosszan és igen jól ír le olyan rohamokat, amelyeket minden bizonnyal maga élt át" - mutatott rá Dieguez. A neuropszichológus hozzáfűzte, hogy ennek a betegségnek egyik tünete az ellenállhatatlan íráskényszer, amit jól mutatnak az orosz szerző befeketített kéziratlapjai.
Az alkotási kényszert megfigyelték olyan személyeknél is, akiket agyi katasztrófa (stroke) sújtott. "Korábban nem különösebben érdeklődtek a művészet iránt, ám gutaütés után, művészi lázban égve közülük sokan festeni kezdtek - húzta alá Dieguez. - Ez a legkönnyebben elérhető eszköz ennek a belső parancsnak a kifejezésre juttatására. A páciensek azt mondják, úgy érzik, hogy ez valóságos kényszer náluk, mintha nem is tőlük függne".
Akár valamilyen brutális baleset, akár fokozatosan kifejlődő betegség az ok, előfordulhat - mint például az Alzheimer-kór bizonyos formáinál -, hogy egy adott agyi zóna zavara felszabadít egy másikat, amely addig nem fejezte ki magát. Ez a kábítószerek hatásához hasonló: a drogok az agyat mérgezve új ideákat szülnek a különböző érzékek párosításával.
Saját farkába harapó kígyó
Itt már az álom is szóba került. Landis példaként két olyan tudóst is szóba hozott, aki zseniális ötletére - a "szokatlan kapcsolódásra" - álmában bukkant rá. Auguste Kekulé a benzolgyűrű felépítésére azt követően jött rá, hogy álmában egy saját farkába harapó kígyót látott. Frederick Banting Nobel-díjasnak pedig egy álom "mutatta meg", hogyan állítsa elő az inzulint. "Az álom talán lehetővé teszi az agy két féltekéje számára, hogy jóval szabadabban fejezzék ki magukat" - vonta le a következtetést a neurológus.
Az ihleten túl az agy betegségei vagy sérülései közvetlenül megfigyelhető hatást gyakorolhatnak a művész stílusára is. Giorgio de Chirico szürrealista festő képeinek egyes motívumai a migrén által okozott látászavarokra emlékeztetnek. "Nagy vita folyik arról, hogy migrénről vagy epilepsziáról van-e szó" - jegyezte meg Landis.
Philippe Huguelet, a Genfi Egyetem pszichiátere társszerzője a W. A. Mozart - Les troubles de l,humeur au XVIIIe siecle (W. A. Mozart - A lelkiállapot zavarai a XVIII. században) című könyvnek, amely a zeneszerző levelezésének elemzésén alapul. Két 1790 őszén keltezett levelében Mozart szinte szó szerint leírt öt olyan kritériumot, amely a mai felfogás szerint súlyos depressziót jelez.
Huguelet szerint ez a sötét árnyék már a kamaszkortól rávetődött a fiatal csodagyerekre. "De Mozartnál jól megfigyelhetők olyan nekilendülések is, amelyek segítségére voltak az alkotásban" - hívta fel a figyelmet a kutató. Ő úgy látja, hogy a szinte mániás epizódok érezhetők Mozart egyes műveiben is. Ezek a jelzések azonban nem elegendők annak bizonyossággal történő kinyilvánítására, hogy a zeneóriás bipoláris zavarokban (mániás depresszióban) szenvedett volna. A pszichiáter inkább identitászavart, függőségi vonásokat és bizonyos érzelmi instabilitást érez a zeneszerző személyiségében.
A művészek betegségeik ellenére is alkotnak, ám a kór végül gyakran megfosztja őket az alkotáshoz szükséges képességeiktől. Másfelől az egyes agyi betegségek és balesetek kiváltotta kreatív düh egyáltalán nem biztosítéka az alkotás minőségének, gyakran csak folytonos ismétlést gerjeszt. Landis egy fiatal német színész esetét említette, aki egy agyi tályog miatt elvesztette minden improvizáló képességét, és így sohasem lett sikeres.
A kerekasztal résztvevői szerint azonban végső soron a betegség és a kreativitás közötti közvetlen ok-okozati összefüggést bizonyítani nem lehet. "Vannak tökéletesen elégedett, makkegészséges művészek, és még több az olyan beteg, aki képtelen alkotni. Mégis hiba lenne figyelmen kívül hagyni ezeket az összefüggéseket, amelyek érdekes tanulságokat nyújthatnak egyes művészekről, az emberi természetről és általában az agyműködésről" - összegezte Dieguez.